Folytatás 6

Két rendőr erősen megragadta, és felállították. Bilincset kattintottak a csuklójára. A rendőrautó felé vezették, miközben Márk tekintete még utoljára Annára siklott, aki a földön feküdt, egy takaróval leterítve. A lány haja finoman kibontakozott a takaró alól, mintha egy utolsó búcsút intene a szélben.

A kihallgatóterem szürke, jellegtelen volt. Egyetlen asztal, két szék, a falon egy piszkos térkép. Az izzólámpa fénye kíméletlenül rávilágított Márkra és a két nyomozóra, Kovács századosra, egy őszülő, fáradt tekintetű, de éles eszű férfire, és fiatalabb, energikus társára, Nagy őrmesterre. Az asztalon magnetofon pörgött. Márk karján még ott volt a bilincs nyoma, a ruháin Anna vérének megszáradt foltjai.

Kovács százados: "Szóval, Szelei Márk, ismételten sajnálatunkat fejezzük ki a barátnője, Anna halála miatt. Borzalmas tragédia. De most válaszokra van szükségünk. Kezdjük az elején. Hogy keveredett egyáltalán abba a bevásárlóközpontba?"

Márk: (Hangja mély, fáradt, de minden szava súlyozott és kontrollált.) "A barátnőmmel, Annával találkoztam volna. Épp a bevásárlóközpontban volt egy fotózása."

Nagy őrmester: "És miért Önnek is pont ott kellett lennie? Tudjuk, hogy Ön nem fotós, Szelei úr. Mivel is foglalkozik pontosan?"

Márk: "Nem tartom relevánsnak a jelenlegi esettel kapcsolatban, de ha ragaszkodnak hozzá: nemzetközi tanácsadóként dolgozom. És igen, a bevásárlóközpontban volt egy találkozóm. Egy üzleti partnert vártam. Ahogy Anna is." (Márk nem hazudott, csak a lényeget hallgatta el. Valóban várt valakit, egy ügynököt, akivel információt cserélt volna.)

Kovács százados: "Rendben. Tehát Ön a bevásárlóközpontban tartózkodott, amikor kitört a lövöldözés. Hol volt pontosan, amikor a robbanások és lövések elkezdődtek?"

Márk: "A felső szinten voltam, egy kávézóban. Hallottam a robbanásokat, és a lövéseket. Pánik tört ki. Megpróbáltam kijutni."

Nagy őrmester: "És Anna? Vele hogyan került kapcsolatba? A hívást rögzítette az Ön telefonja is. Miről beszélgettek akkor?"

Márk: "Felhívtam, mert aggódtam érte. Tudtam, hogy ott van, és a káoszban valószínűleg nem tudta, merre menjen. Megmondtam neki, hogy egy biztonságosabb kijárat felé vegye az irányt a hátsó parkolóba."

Kovács százados: "És mit keresett ott Ön, Szelei úr, kezében egy pisztollyal, ami egyértelműen az Öné volt, hiszen az ujjlenyomatát mindenütt megtaláltuk rajra."

Márk: (Mélyen belenézett Kovács szemébe, arcán a gyász maszkjával.) "A bevásárlóközpontban történt káoszban, menekülés közben, ahogy szaladtam a lövések elől, egy pillanatban elestem. Ekkor tapintottam ki valamit a kezemmel a földön. Egy pisztolyt. Ösztönösen felkaptam. Nem tudtam, kié. Gondoltam, talán a védekezésemre szolgálhat, ha sarokba szorítanak."

Nagy őrmester: "És azzal a 'talált' pisztollyal lőtte le azt a férfit a parkolóban? A Főnököt, ahogy Ön nevezte?"

Márk: "Ő volt az, aki közvetlenül Anna haláláért felelős. Célba vette őt, és Annám... ő megpróbált megvédeni. Odaugrott elém. Aztán őt találták el." Márk hangja elcsuklott, de gyorsan összeszedte magát. "Az a férfi, akit lelőttem, ő ölte meg Annát. Ösztönösen cselekedtem. Életemben először fogtam fegyvert. Egyetlen célom volt: megvédeni Annát, vagy megbosszulni, ha már nem tudtam megmenteni." (Technikailag Márk nem hazudott, hiszen Anna védelmében, majd bosszúból lőtt. A "talált" fegyver magyarázat pedig fedezte a titkosügynök kilétét.)

Kovács százados: (Összepréselte a száját.) "Egy pillanat alatt, Szelei úr? Egy civil, aki soha nem fogott fegyvert, így lelő egy kiképzett gyilkost, miközben a barátnője meghal a karjaiban? Ez nagyon... érdekesen hangzik, nem gondolja?"

Márk: "A kétségbeesés meglepő dolgokra képes, százados úr. Azt hiszem, ez az anyatigris ösztönéhez hasonlíthat. Amikor valaki, akit szeretek, meghal a karjaimban. A hirtelen adrenalin, a düh... Nem tudom pontosan megmagyarázni, mi történt. Csak azt, hogy Anna megmentett. És én viszonoztam, ahogy tudtam."

Nagy őrmester: "És a másik támadó? A Főnök társa, aki elmenekült a fekete furgonnal. Nem is próbálta üldözőbe venni?"

Márk: "Nem. Nem volt rá esélyem. Anna haldoklott a karjaimban. Egyetlen gondolatom volt: megpróbálom megmenteni, vagy legalább vele lenni az utolsó pillanatokban. Nem érdekelt más."

Kovács százados: (Kevésbé meggyőződve, mint Nagy őrmester.) "A bevásárlóközpontban lefoglaltunk egy pendrive-ot, amit Anna táskájában találtunk. Az üres volt. Ön szerint mi lehetett rajta?"

Márk: "Anna fotós. Lehet, hogy fotókat tárolt rajta. Nem tudom. Soha nem néztem bele a pendrive-jába." (Márk tudta, hogy a pendrive tiszta volt, mert még aznap reggel letörölt róla mindent, mielőtt találkozott volna a kontaktjával, a "Kéz" támadása pedig meghiúsította az információcsere tervét.)

Nagy őrmester: "És a két férfi, akikkel Anna találkozott a bevásárlóközpontban, és akiket le is fotózott? Azon a képen, amit a táskájában találtunk, rajta van a két támadó?"

Márk: (Arca összehúzódott, mintha hirtelen jutna eszébe.) "Anna említett valami furcsa férfiakat, akik túl izgatottan nézelődtek. Azt hiszem, lefotózta őket. Nem tudtam, hogy ők a támadók. De ez megmagyarázza, miért vadásztak rá."

Kovács százados: "Szelei úr, ne haragudjon, de ez az egész eléggé meseszerűen hangzik. Egy titokzatos nemzetközi tanácsadó, aki egyedül képes legyőzni egy kiképzett bűszervezetet, mindössze egy 'talált' pisztollyal, miközben a barátnője épp áldozattá válik? Nincsenek információink arról, hogy ez a 'Kéz' szervezet Magyarországon működne. Nincsenek alátámasztó bizonyítékok."

Márk: (Fáradtan, de szilárdan.) "A tények: egy férfi meghalt, egy nő meghalt, én pedig túléltem. Anna önzetlen hőstettet hajtott végre értem. Akár hisznek nekem, akár nem, ez az igazság. Nincs mit hozzátennem."

Kovács százados még sokáig nézte Márkot. Érezte, hogy a férfi hazudik. Érezte, hogy sokkal többet tud, mint amennyit elmond. A rendőr ösztönei most jól működtek. Márk túl higgadt volt ahhoz képest, amin keresztülment. A története valahogy nem illett a képbe. De miért hazudna? És a legfontosabb: hiányoztak a kézzelfogható bizonyítékok. A bevásárlóközpont kamerái tönkrementek a robbanásoktól és a tűzharcban. A Főnök holttestén nem volt semmilyen azonosítható tetoválás, sem iratokat nem találtunk a ruházat átvizsgálásakor. A pendrive üres volt. Anna fotója önmagában nem bizonyított semmit. A bűncselekmény helyszíne kaotikus volt, a menekülő tömeg mindent tönkretett. Egyetlen dolog volt biztos: Anna halott, és a támadója is.

Kovács százados: "Rendben, Szelei úr. Jelenleg nem tudjuk bizonyítani az Ön ellen a gyanút. Az esetet továbbra is vizsgáljuk, de... elmehet. Kérem, legyen elérhető, ha további kérdéseink lennének."

Márk felállt. A bilincset levették róla, és visszaadták a személyes tárgyait. Ahogy kilépett az őrszobából, a friss, éjszakai levegő megcsapta. A város fénye ragyogott, az élet ment tovább. De Márk számára a világ megállt.

Fejében csak úgy kavarogtak a gondolatok:

Anna. Már érted. A Pendrive biztonságban van. A titkaid, a terveim... mindenért fizetni fognak. Minden egyes bűnükért. A rendőrség nem érti. Nem is fogja. Ez az én háborúm. A mi háborúnk, Anna. A mi bosszúnk.

A rendőrség elengedte. Szabad volt. Szabad volt arra, hogy megkezdje a bosszúhadjáratát. Az egyetlen küldetést, ami mostantól számított az életében.

Klikk ide a folytatásért