Első rész.

A reggeli napfény barátságosan szűrődött be a belvárosi lakás hatalmas ablakain, megfestve a modern, mégis otthonos nappalit. A kávé illata töltötte be a levegőt, ami Anna számára a reggeli béke szinonimája volt – Márknak viszont csak egy gyors koffeinlöketet jelentett a soron következő, veszélyekkel teli nap előtt.

Anna a konyhaszigetnél állt, két kávéscsészét nyújtott Márk felé. Az övét egy apró, szív alakú mintával díszítette a hab, míg a férfié egyszerű, fekete volt. Márk a pultnál ült, a telefonjába temetkezve. Arca megfeszült, ahogy a képernyőt bámulta, ujjai gyorsan siklottak a billentyűzeten.

"Kávé, drága?" – Anna hangja lágy volt, de benne rejlett egy halk kérdőjel, egy pici kritika. Márk alig pillantott fel. "Ó, kösz, Bogaram." A becézés elnézőnek tűnt, de a tekintete már visszatért a telefonhoz.

Anna bólintott, és a saját csészéjéből kortyolt. Csalódottság futott át rajta, egy apró tűszúrás a szívében. Hónapok óta ez ment. Márk mindig itt volt, mégis elérhetetlen. A reggeleik a telefon nyomkodásával teltek, az estéik pedig Márk "üzleti útjainak" tervezésével.

"Milyen 'üzlet' ez most?" – kérdezte Anna, miközben Márk elől levette a tányérjáról a pirítóst, amit érintetlenül hagyott. – "Valami új 'nemzetközi tanácsadás'?" Az "nemzetközi tanácsadás" már egyfajta belső viccük, vagy inkább nyílt titok volt. Mindketten tudták, hogy ennél többről van szó, de Márk sosem árulta el, és Anna sosem firtatta igazán, a félelemtől, hogy valami olyasmit tud meg, ami tönkretenné a békés, ám felszínes életüket.

Márk halkan felnevetett. "Valami olyasmi. Csak egy kis adminisztráció, Bogaram. Holnap már pihenhetünk." Felpillantott, és egy villámgyors, kényszerű mosolyt villantott. Anna szeme sarkában látta, hogy az arcán a mosoly nem ér el a szeméig. Abban a tekintetben valami megfoghatatlan feszültség, talán még félelem is volt.

Anna maga elé mormogott valamit. "Persze, 'pihenhetünk'." Hány alkalommal hallotta már ezt? Felment a hálószobába, hogy felöltözzön. Márk szinte azonnal követte, felkapta a zakóját a szék támlájáról.

"Tényleg menned kell már ma?" – Anna hangjában most már nyíltan ott volt a könyörgés. – "Azt hittem, van egy kis időnk..."

Márk odalépett hozzá, gyorsan magához ölelte. Ölelése szokatlanul szoros volt, mintha valamit akarna magába szívni Annából, esetleg egy búcsú előszele. Anna érezte az erejét, a kemény izmokat a kabát alatt. "Muszáj, Anna. Tudod." Megcsókolta a homlokát, sietve elengedte. – "Vigyázz magadra."

Anna csak bólintott. Mielőtt Márk kilépett az ajtón, Anna feltette a kimondatlan kérdést, ami hónapok óta feszítette: "Márk... minden rendben?"

Márk megállt az ajtóban, kezével a kilincsen. Félig háttal állt Annának. "Igen, Bogaram. Minden rendben." De a hangja egy hangyányit elszorulhatott, ami Annából gyanakvást váltott ki. Már tudta, hogy a válasz hazugság. A férfi végül kilépett az ajtón, és Anna a szívében szorongató érzéssel maradt. Az ablakból nézte, ahogy a taxi elindul, és lassan eltűnik a sarkon.

A folytatáshoz klikkelj ide