Folytatás.

Anna a nap többi részét azzal töltötte, hogy felkészült a délutáni fotózásra. Egy új, exkluzív butik megnyitójára kérték fel, egy forgalmas belvárosi bevásárlóközpontban. A munka jó volt, és elterelte a figyelmét a Márk miatt érzett feszültségtől. Vagy legalábbis azt hitte.

Délután három óra volt, amikor megérkezett a bevásárlóközpontba. A hangulat nyüzsgő volt, a boltok tele voltak vásárlókkal. Anna beállította a fényképezőgépét, és elkezdte a butik enteriőrjét, a ruhákat, a modelleket fotózni. A vaku fénye felvillant, a kattanás ismerős hangot adott.

A munka hevében, miközben az objektíven keresztül pásztázta a környezetet egy jó kompozícióért, valami megütötte a szemét. Két férfi. Egyikük a negyvenes évei elején járhatott, szürke, szinte arctalan öltönyben, rövidre nyírt, sötét hajjal. A másik fiatalabb, talán harmincas, sportosabb, kék ingben. Ami szokatlan volt, az a tekintetük. Nem a kirakatokat nézték, nem a modelleket, nem is a többi vásárlót. Keresgéltek. Valamit vagy valakit. A tekintetük idegesen cikázott, mintha szkennelnék a tömeget.

Anna ösztönösen felemelte a fényképezőgépét. Nem a munkája miatt, hanem egy furcsa, nyugtalanító érzéstől vezérelve. Mintha a lencsén keresztül tisztábban látna. Fókuszált. Elkattant egy kép. A két férfi arca tisztán látszott rajta, amint éppen egymásra néztek. A pillantásukban valami ismerős volt, Márk nézett így rá, amikor feszült volt.

A fényképezés után Anna épp pakolta össze a felszerelését, amikor a két férfi elhaladt mellette. Az idősebbik megállt egy pár másodpercre, és Anna felé fordult. A tekintete átható volt, szinte átlátott rajta. Anna megborzongott.

"Elnézést, hölgyem." – a férfi hangja mély volt, rekedtes, de kimondottan udvarias. Anna egy pillanatra habozott. – "Nem látott valami szokatlant az elmúlt percekben? Talán valakit, aki... nem illik a képbe?"

Anna szíve a torkában dobogott. Emlékezett Márk figyelmeztetésére a "biztonsági kockázatokról". "Nem. Én csak fotóztam" – válaszolta, igyekezett a lehető legtermészetesebbnek tűnni. – "Semmi különöset."

A férfi ajka egy halvány mosolyra húzódott, de az a mosoly nem ért fel a szeméig. "Értem. Csak gondoltam, egy művész jobban figyel a részletekre. Szép napot!" A fiatalabb férfi türelmetlenül bökdöste a karját, és továbbmentek.

Anna remegő kézzel pakolta be a gépét. Abban a pillanatban érte utol a felismerés. Ezek a férfiak... ők voltak azok, akiket Márk "ügyei" magukkal hoztak. És a fotó, amit készített... Hirtelen valami hangos robaj hallatszott a bevásárlóközpont másik feléből. Üvöltés, majd lövések. Anna telefonja megszólalt. Márk neve villogott a kijelzőn. Remegő ujjal nyomta meg a hívásfogadás gombot.

"Anna! Anna, azonnal menekülj! Valaki ránk vadászik! Találkozzunk a... a..." A hang szétesett, recsegés hallatszott, majd a vonal megszakadt. Anna tágra nyílt szemmel nézett a telefonjára. A két férfi, akiket az imént lefotózott, a zaj és Márk figyelmeztetése... kezdett körvonalazódni egy számára ijesztő lehetőség.

Klikkelj ide a folytatáshoz