November 29.
-1320-ban ezen a napon I. Károly magyar király Bártfa városa számára telepítési kiváltságlevelet adományozott.
-1629-ben ezen a napon halt meg Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (* 1580)
-1780-ban ezen a napon foglalta el a trónt II. József,a kalapos király.Ezen a napon halt meg Mária Terézia főhercegnő,magyar királynő,német-római császárné.
1848-ban ezen a napon Kossuth Bem Józsefet nevezte ki az erdélyi honvédseregek főparancsnokává.
-1942-ben ezen a napon halt meg Zipernovszky Károly feltaláló,a magyar erősáramú elektromos ipar megteremtője.
-1957-ben ezen a napon halt meg (végezték ki) Bán Róbert szabadságharcost.

Pigmeus Afrika Csak egyszer lehetne egy ilyen kaliberű vezetőnk.Boldog nemzet lehetnénk még széttagoltságunkban is.


November 28.
-1704-ben ezen a napon kezdte meg Lipótvár ostromát II. Rákóczi Ferenc.
-1805-ben az Országgyűlésben törvény született,hogy a közigazgatásban Magyarországon a magyar nyelv használtassék.
-1887-ben ezen a napon megnyílt az első villamosított vaspályavonal a fővárosban a Nyugati pályaudvar és a Király utca közötti szakaszon,a Nagykörúton.
-1920-ban ezen a napon született Somlyó György költő.
-1925-ben ezen a napon született a százszoros magyar válogatott labdarúgó Bozsik József.
-1992-ben ezen a napon Göncz Árpád köztársasági Elnök felavatta a tatabányai felújított Turul-szobrot.
-2004-ben ezen a napon halt meg tragikus autóbalesetben Bubik István színművész.

Szedjetek C-vitamint, fontos! https://vitaminnagyker.hu/termek/goodwill-szent-gyorgyi-albert-retard-c-vitamin-500mg-tabletta-120db/

Varga Tamás Mondjuk a kiírás szerint ez év januárjában lejért a szavatossága. 😊

Katona Balázs @vargatamas Néztem én is! Gondoltam is, hogy írok nekik. Elmaradt. Régóta várárolok ezen a weboldalon. Kedvezményem is van. Ezt, a fajta c-vitamint nem vettem még, de ilyet akarok, ha legközelebb veszek. Natur Tanya termékeiből vásárolok, meg, ami nekik nincs, azt más márkából.

Orvosmeteorológia
Csütörtökön hidegfronti hatás várható, emiatt az érzékenyek körében elsősorban fejfájás és görcsös panaszok jelentkezhetnek.

A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, illetve ingerlékenység és nyugtalanság is előfordulhat.

A felhős, borongós, szürke időben bágyadtabbak, fáradékonyabbak, lehangoltak, dekoncentráltabbak lehetünk.

Hajnalban, reggel a ködös, nyirkos idő hatására felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok.

Ugyanakkor keringési panaszok és vérnyomásproblémák is jelentkezhetnek.

Ajánlott a meleg, réteges öltözet, ugyanis nagy lesz a megfázásveszély.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia
Csütörtök hajnalban, reggel sokfelé pára, köd okozhat korlátozott látási viszonyokat, helyenként akár 100 méter alá is lecsökkenhet a látótávolság.

Kezdetben helyenként szitálás, ónos szitálás és kisebb eső is kialakulhat, majd napközben északnyugat felől egyre többfelé számíthatunk esőre, délen, délkeleten záporokra is, így vizes, csúszós, kezdetben néhol síkos, jeges utakkal is találkozhatnak a közlekedők.

Reggel északnyugaton élénk lesz a délies szél, majd délután a Dunántúlon egyre nagyobb területen élénkül meg a nyugati, északnyugati szél, néhol erős lökések is előfordulhatnak, így akár jelentősebb mértékben is romolhat a járművek menetstabilitása.

Ahol kis időre kisüt a nap a felhők közül, ott érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Hajnalban, reggel útnak indulás előtt érdemes több időt járművünkre fordítani.

Vezessünk óvatosan, a csúszós utakon tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Varga Tamás Az álmosság rám hatványozottan igaz mostanában.

Pigmeus Afrika 😴

Pigmeus Afrika Én csak akkor vagyok álmos ha ébren vagyok. 🤓

MÓRA FERENC: A SZÁNKÓ

Kegyetlen hideg tél volt, azóta se tudok hozzáfoghatót. Fenékig befagyott a patak, a verebek megdermedve hullottak le a fákról, a háztetőről olyan vastag jégcsapok meredeztek, hogy kővel is alig bírtuk őket lehajigálni. Először a báránybőr sapkánkat vagdostuk hozzájuk, de evvel nem sokra mentünk. A fülünk megfázott, a sapka a tetőn maradt, s ami a legnagyobb baj volt: a jégcsap se esett le.
Még jobban szerettünk a hóban játszani. Akkora hó volt, hogy alig látszottunk ki belőle, ástunk is benne akkora barlangokat, hogy akár a medvék királya ellakhatott volna bennük. Persze a medvének több esze volt, mint hogy hópalotában lakott volna. Nem is fagyott le se keze, se lába, mint nekünk.
Legkülönb mulatság mégiscsak a szánkázás volt. Szomszédunkban lakott a bíró. A bíró csináltatott a fiainak olyan szánkót, hogy annál szebb még nem volt a világon. Még most is sokszor álmodom vele így tél idején. Kőrisfából volt a talpa, diófából a karja, az ülése lószőr vánkos, beterítve bársonyposztóval, a lábtakaróján bolyhos szőnyeg. Be volt festve az egész szép pirosra, tán a kötele is selyemből volt.
Megvolt a mesés szép szánkó, de nem volt, aki húzza. Nagy úr volt akkor Bíró Pali is, Bíró Gyuri is, mind a kettő csak húzatni akarta magát. Engem fogtak be meg egy másik szegény gyereket, a Favágó Jánoskát.
- Egyszer ti húzzátok, máskor mi ülünk benne - biztattak a bíró fiai.
Bántuk is mi a csúfolódást, csakhogy hozzáférhettünk a szánkóhoz. Pali, Gyuri elnyújtózkodtak nagy urasan a puha ülésben, mi ketten nyakunkba akasztottuk a cifra istrángot, szél se érhetett a nyomunkba aztán. Meg se álltunk az ötödik fordulóig, ott is csak lélegzetet venni.
Így tartott ez egy hétig, hanem Favágó Jánoska már akkor olyan búsan lógatta a fejét, mint egy igazi ló. Meg is kérdezte tőle a kisebb gazdánk, a Bíró Pali, hogy tán kevesli az abrakot.
- Szeretnék már egyszer én is beleülni a szánkóba - motyogta félősen Jánoska -, csak egyetlenegyszer, csak egyik saroktól a másikig.
Bíró Gyuri nevetve csördítette meg fejünk fölött a pántlikás ostorát.
- Mást nem kívánnál, kis rongyos? Nem olyan gúnyához csinálták ezt a szánkót, mint a tied.
Pali még jobban rákiáltott:
- Örülj, hogy húzhatod. Gyí, Szellő, gyí, Bogár!
Összenéztünk Jánoskával, s akkorát rántottunk a szánkón, hogy mind a két gazdánk kigurult a hóra. Olyat hemperedtek, hogy öröm volt nézni, ámbátor igyekeztünk elhordani az irhát.
Hanem aztán megbántuk, amit tettünk. Másnap majd meghasadt a szívünk, mikor a bíró fiai elszánkáztak a ház előtt. Most már a Szabó Gergőék húzták őket.
Ekkor énnekem egy gondolatom támadt:
- Jánoska, van egy hatosod?
- Volt tavaly, de labdát vettem rajta.
- Tudod mit, Jánoska? Ha neked is volna egy hatosod, nekem is, vennénk rajta szánkót.
Másnapra kerítettünk pénzt. Én a Csacsadér vargától kaptam, mert segítettem neki kivinni a csizmákat a piacra, Jánoska meg eladta a labdáját meg a márványgolyóját meg a bicskáját a molnárinasnak.
Délután elmentünk a szenesboltba, vettünk a pénzünkön egy szenesládát. A ládát félig megraktuk szalmával, a fenekére szögeztünk két gyalult deszkát, kerítettünk egy ruhaszárító kötelet, s azt ráerősítettük a láda két oldalára. Megvolt a szánkó.
Biz az nem egészen olyan volt, mint a bíró fiaié, de éppúgy csúszott.
Az udvaron próbáltuk ki, mert az utcára szégyelltünk kimenni a másik szánkó miatt.
Hanem az udvar kicsi volt.
Megegyeztünk, hogy kimegyünk a falu végére, ahol senki se lát. Közökön, zig-zug utcákon bujkáltunk kifelé, hogy ne találkozzunk a bíró fiaival. Fújt a szél kegyetlen, sodorta a tetőkről az arcunkba a havat, de nem törődtünk vele. Csak arra gondoltunk, hogy milyen jó lesz szánkóba ülni. Először Jánoska ül bele, én elhúzom a kis erdőig, ő meg engem vissza. Jaj, istenem, de jó lesz!
Kiértünk a falu végére. Az utolsó ház a Kati nénié volt, az öreg koldusasszonyé. Rogyott kis szalmás kunyhó, se udvara, se kerítése. Most csupa hó és jégcsap az egész kunyhó, csupa dér még az ajtókilincs is. A Kati néni kutyája, a szegény Morzsa ott nyöszörgött a küszöbön.
- Megállj, Ferkó - mondta a Jánoska -, eresszük be ezt a szegény kutyát, mert megveszi idekint az isten hidege. Az öregasszony bizonyosan alszik.
Belöktük az ajtót, a Morzsa csaholva szaladt előre.
Kati néni ott gubbasztott a vackán, elkékült orcával, dideregve vékony kendőjében. Olyan hideg volt odabent, hogy még a tűzhely sarkait is kivirágozta a dér.
- Nem égett ebben a tűz, lelkeim, már három nap óta. Sem egy marék szalmám, sem egy gyújtat fám, majd megfagyok, lelkeim - sóhajtozott az öregasszony.
Jánoska rám nézett, én meg őrá. Előhúzta a sarokból a baltát, kiment, csattogott-pattogott odakint: fölvágta tűzrevalónak a szánkót.
Kisvártatva hatalmas tűz lobogott a kunyhóban. Égett a szánkó. A mi szánkónk, amelyikbe egyszer se ültünk bele.
A szánkódarabok piros lángja hosszú csíkokban táncolt a falon, amely mintha sírt volna örömében, ahogy a dér leolvadt róla. Az öreg koldusasszony orcája is színesedni kezdett. Ahogy ránk vetette háládatos tekintetét, a mi szívünkben is valami melegség támadt. És egyszerre megsajnáltuk a gazdag bíró fiait, akik érzik, hogy milyen jólesik repülni a szánkón, de nem tudják, milyen jólesik jót tenni a szegényekkel.